Főoldal
Tisztelt Olvasó! PDF Nyomtatás E-mail

 

Őrszavak: A folyóirat alapításának ötlete 2008 szeptemberében vetődött fel egy  tanácskozáson. A „füst” Stockholmból, Kolozsvárról, Bécsből, Helsinkiből és Budapestről egyidejűleg szállt fel, és eljutott Buenos Airesbe és São Paulóba is, mindazokhoz, akik még bíznak abban, hogy a „magyar név megint szép lesz”.

A kérdés az volt, hogyan lehetne megfelelő oktatási anyagot eljuttatni a világ bármely távoli pontjára, ahol magyar nyelvet, vagy magyar nyelven tanul, tanít valaki, és hogyan dolgozhatnának együtt a – legtöbbször önkéntes munkát végző és pedagógusi képesítéssel nem minden esetben rendelkező – tanítók, tanárok? Az erre keresett válaszok során vetődött fel a világháló nyújtotta lehetőség.

Az ötlet tervvé vált: a lapot nem egy szűkebb kör számára kell megvalósítani, hanem a bárhol szórványban élő gyermekek és a tanításukat vállaló pedagógusok, szülők és nagyszülők(!) számára, tehát a „külhoniak” mellett a kárpát-medencei magyar (főként szórvány-)közösségek számára is megoldásokat, segítséget kell nyújtani. ...

A megteremtett kereten belül a magyar nyelv oktatása mellett nagyobb teret  kell biztosítani a magyar nyelven történő tanulás részleteire, illetve a magyar kultúra, zenei anyanyelv, honismeret, néprajz, a hagyományok, magyar képzőművészeti alkotások stb. oktatására, de mindezt úgy, hogy a nyelvtanításra és anyanyelvápolásra szánt tartalmi keret ne csökkenjen, ellenkezűleg, lehetőleg bővüljön.  Az anyanyelvi nevelést lapunk legfontosabb funkciói közé soroltuk, ezért igyekeztünk a Nyelvművelő és Irodalom oldalainkat a lap leggazdagabb rovataivá varázsolni.

A szerzők, szerkesztők „skáláján” az akadémikustól a néha képzetlen, de sok sajátos tapasztalattal rendelkező tanítóig tejed. Ők, nyelvünk és kultúránk őrzői, teszik dolgukat nap mint nap, tudván, hogy nagy értékek birtokában vannak, és hogy a szüleiktől, nagyszüleiktől átvett kincset át kell adniuk gyermekeiknek, unokáiknak. Eddigi tudósítóink esetében is erős hit és bizalom sugárzott írásaikból, valamint nagyfokú felelősségtudat, mellyel munkájukat végzik „végvári” pedagógusaink.

Az Őrszavak nevében viseli küldetését, föladata a biztatás: Figyeljünk egymásra, segítsük egymás munkálkodását, őrizzük anyanyelvünk lángját, ápoljuk és adjuk tovább!


Lengyel Ferenc (Bécs)

 

Szavazógép

Ki van itt?

Oldalainkat 3 vendég böngészi